Kollégiumi Honlap

Együttműködő partnereink

A Nemzeti Örökség Intézetének emlékezetpedagógiai partnerintézménye

Miskolci Rendvédelmi Technikum

Farkas Gábor százados úr a MH KIKNYP 3. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda tisztje, és aki iskolánkban honvédelmi alapismeretek tantárgyat oktat, az ő kezdeményezésére indult meg Derecskén található hadisírok felkutatása és gondozása. Ennek keretében sor került a hadisírok jegyzékének az összeállítására majd beazonosítására. A tevékenységbe kapcsolódott a 11.C osztály számos tanulója, az osztályfőnökük László János és Farkasvölgyi Győző tanár úr. A tanulók dicséretére szóljon, hogy az őszi szünetben is feláldozták idejüket a hadisírok rendbetételére. Ennek keretében a római katolikus temetőben található 14 első világháborús hadisír rendezésére került sor. A diákok kiemelkedő munkát végeztek, ezért külön dicséretben részesítettük őket: Puskás Bianka, Reményi Enikő, Gyólai Gábor, Ocskay Attila. Nagy lelkesedéssel, szívesen vettek részt a munkában és reméljük tevékenységük példaértékű lesz mások számára is. Mint mondták „Ez a minimum, amivel tartozunk a hősöknek!”

Derecske, 2021.11.02.

László János és Farkasvölgyi Győző

 

   

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság meghívására 2021.10.13.-án iskolánkból egy 4 fős csapat vett részt Nyíregyházán a Krimit Tud elnevezésű bűnmegelőzési vetélkedőn. A csapa tagja volt Balajti Barbara 12/d, Bordás Nóra 12/c, Bedics Károly 12/b és Kukuly Attila 12/c osztályos tanulók.

 

A megyei/városi könyvtárban 6 csapat részvételével megrendezett játékos vetélkedő 2 fordulóból állt. Az első fordulóban egy szituációról kellett vitatkozni a diákoknak „zsebszövegek” igénybevételével. A szünetet követően került sor a második fordulóra, amely egy Activity típusú játék keretében kellett megfejteni „ki vagyok én”!

 

A 2 fordulót követően a zsűri összegezte és röviden értékelte a vetélkedőt majd az első három helyezet csapatot megnevezte! Első helyen a debreceni Ady Gimnázium dráma tagozatos csapata végzett, Ők jutottak be az országos döntőbe, mely Budapesten a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. számú objektumában kerül megrendezésre.

 

A szünetekben a tanulók a kísérő tanárokkal fogyaszthattak a minden igényt kielégítő svédasztalról.

 

Bár nem jutottunk tovább az országos döntőbe, ettől függetlenül nem vagyunk szomorúak, mert jól éreztük magunkat és új élményekkel gazdagodhattunk!

 

A csapatunkról több fotó és videó készült, mely bemutatja a vetélkedő feladatait és hangulatát!

 

Köszönjük!

 

Derecske, 2021. 10. 20.

 

                                                                                   Bordás Nóra

                                                                             12/c. osztályos tanuló

 

     

                                  

 

          

A 11.b osztályból négyen (Kovács Kornélia, Madarász Emese, Pálfi Roland, Szántó Lajos) részt vettünk az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére meghirdetett online vetélkedőn, melyet a Honvéd Kulturális Egyesület szervezett. A versenyfeladat az volt, hogy írjunk egy esszét arról, hogy a városunkban mi zajlott 1956-ban. Majd készítenünk kellett egy videót, amiben lakóhelyünkkel kapcsolatban kellett beszámolni a történtekről. Rengeteg kutatással és energiával elkészítettük. Felkészülésünkben sokat segített Farkasvölgyi Győző tanár úr. Örömmel értesültünk róla, hogy meghívást kaptunk az 56-ról 65 év múltán című konferenciára Budapestre, melyen a verseny eredményét is kihirdették. Nagy figyelemmel kísértük végig a különböző előadásokat a Stefánia Palotában, melyek témája a résztvevő túlélők személyesen átélt tapasztalatai voltak. A legérdekesebb Wittner Mária előadása volt. Az előadások után megnéztünk egy összevágott videót, ami az első négy helyezett filmösszeállítása volt. A díjátadón elismerő oklevelet kaptunk. A megemlékezést záróbeszéddel és állófogadással zártuk.

Kovács Kornélia, Madarász Emese 11. B

 

 

A tavalyi tanévvel ellentétben idén sikerült megtartanunk a Rákóczi-napok programjait.

2021.09.27-én 8 órától osztályok közötti vetélkedőket szerveztünk. Dekázási versenyen László János tanár úr számolta, hogy egy tanuló mennyit tud dekázni, a legügyesebb Balogh Barnabás 9.A és Pálóczi Richárd 10.C tanulók voltak, mindkettőjüknél 96-ig számoltak. Kovács Attila tanár úr felügyelte a kosárra dobó versenyt. A versenyzők tízszer dobtak kosárra, Mányi Ferenc 9.B és Balogh Botond 11.B tanulóknak sikerült ötször betalálni, ezzel ők kapták a legmagasabb pontot csapatuknak. Nagy Márk 10.B osztályos volt a legsikeresebb a bottle flip versenyen, 10-ből, 4 alkalommal sikerült megállítania a vizes flakont az asztalon. A vállalkozó kedvű tanulóknak 1 pohár vizet kellett megtartaniuk a kézfejükön, közben különböző testmozgást kellett végrehajtaniuk. Erdei József Rómeó 10.A és Szűcs Orsolya Ildikó 12.A voltak a legügyesebbek. A lufi fújó verseny lényege, hogy ki tud leghamarabb felfújni 3 lufit. Lénárd Richárd 9.A volt a leggyorsabb.

Az összesített versenyt a 9.A osztály nyerte, második lett a 10.C, harmadik helyen a 9.B végzett.

A rövid versenyeket követően elindult a hagyományos Rákóczi-túra. Az indításnál adminisztráló pedagógusok 3 percenként engedtek útnak egy-egy csapatot. A tanulók kaptak egy térképet, melynek segítségével megtalálták az állomásokat, ahol különböző feladatokat kellett teljesíteniük. A 30 induló csapat közül a 12.A honvédelmis fiúk voltak a leggyorsabbak és az állomásokon is jól teljesítettek, így az élen végeztek.

Kedden a népszerű kötélhúzás mellett, Szél Gábor fegyverbemutatóját és a Gyerekesély Iroda prevenciós interaktív foglalkozását tekinthettük meg. A kötélhúzást a fiúknál a 12.C, lányoknál 12.D csapata nyerte.

2021.09.29.-én szerdán, 2. és 3. órában Farkas Gábor százados úr az iskolaudvaron fegyverbemutatóval egybekötött toborzást tartott. A 6.órában Sereg János tanár úr felügyelete mellett Amőba versenyen mérhették össze tudásukat diákjaink. Mátrai Jonatán 11.C osztályos tanuló első helyen végzett, Balogh Gergő 11.C, második, míg Papp Bence 11.A harmadik lett.

Bízunk benne, hogy minden diák élvezte ezt a három napot, a közös programokat, hogy a járványügyi helyzet miatt meglazult baráti kapcsolatok ezáltal szorosabbá váltak, s hogy az események pozitív irányba formálták az osztályok és az iskola összetartó erejét.

 

 

                                                                                                          Gombosné Kovács Kinga

                                                                                                            DÖK segítő pedagógus

 

         

 

Fenntartói adatok

Tankerületi Központ Igazgató: Majosi Pálma

 

Webcím:

http://kk.gov.hu/berettyoujfalu

Elérhetőségek:

4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.

Telefonszám:

+ 36-54-795-261

Email:

berettyoujfalu@kk.gov.hu

június 16