Kollégiumi Honlap

Együttműködő partnereink

A Nemzeti Örökség Intézetének emlékezetpedagógiai partnerintézménye

Miskolci Rendvédelmi Technikum

Mindig nagy örömmel tölt el minket, ha egy volt diákunk visszalátogat intézményünkbe, s

beszámol arról, hogy a középiskolában tanult és választott képzés mennyiben befolyásolta
pályaválasztását, hogyan találta meg azt az utat, ami későbbi életpályájának építő alapkövét
tette le.
Balogh Zsolt Dominik honvédelmi tagozatosként érettségizett a tavalyi évben, most
Szentendrén az Acélkocka képzésben vesz részt. Zsolt azzal a céllal látogatott el iskolánkba,
ahogy a honvédelmi pályát, azon belül az Acélkocka képzést népszerűsítse.
Minden végzős osztályt meglátogatott, kisfilmmel, prezentációval készült. A legnagyobb
hatást mégis saját tapasztalata, személyes véleménye tette a diákokra. Hogy miért pont a
Magyar Honvédség? Zsolt már régen eldöntötte, hogy ezt a pályát választja, de a
honvédségnél eltöltött néhány hónap csak megerősítette választását. A katonai pályára
ugyanúgy jellemző a stabilitás, mint más fegyveres szervek által képviselt foglalkozásra. A
pandémia idején számtalan munkahely szűnt meg, létszámleépítések, elbocsátások vették el a
kenyeret a magyar családok elől. Katonára, rendőrre, tűzoltóra mindig minden helyzetben
szükség van és lesz is, ebben a rendkívüli járványügyi helyzetben még fokozottabban
jelentkezett az igény a munkájuk iránt.
Katonának lenni hivatás, a haza szolgálatában állni, határaink védelmét ellátni, a békét
fenntartani eddig is feladatuk volt. Ez a kör most kibővült a rendkívüli helyzetben, az
egészségügy segítségére sietni kórházakban, katasztrófa esetén életeket menteni miközben a
migrációs nyomást feltartóztatják a határnál, nem könnyű feladat. De ezt választották, teszik a
dolgukat értünk, az országért.
Zsolt mesélt a kiképzésről, azokról a megmérettetésekről melyet nap, mint nap végig csinált,
megtanult. Amit eddig a tankönyvből vagy filmekből ismert, azt most személyesen is
megtapasztalhatta, fegyverekkel bánni, harci járműveket megismerni, terepen
csapatmozgásokat végrehajtani, ez mind szerepelt a képzés repertoárjában. Elmondása szerint
bár nem egy városból jöttek, idegenként kezdte mindenki, mégis egy csapattá verbuválódtak
az idő folyamán, segítik, támogatják egymást a képzésben, a bajtársias magatartás
nélkülözhetetlen ennél a munkánál. Zsolt szerint a hadsereg az, ahol senkit nem hagynak
magára, senkit nem hagynak hátra, hiszen egy csapat erejét mindig az összetartás, a jól
végzett közös munka határozza meg.
Én is meghallgattam az előadást, szó volt még a fizetésről, számos juttatásról, támogatásról,
amit a Magyar Honvédség biztosít. Nekem legjobban a honvéd életpálya, a fejlődés
lehetősége tetszett. Minden új képzés, amit végig csinál egy katona, minden megszerzett
nyelvvizsga, egyetemi végzettség jutalmazásra kerül a hadseregnél. Magasabb rangfokozattal,
több fizetéssel ismerik el az erőfeszítést, amivel egy honvéd több tudást, nagyobb gyakorlatot
szerzett. Van lehetőség tovább fejlődni, s a megbecsülés garantált.
Zsolt beszámolóját kötetlen beszélgetés követte, s a tanulók éltek a kérdezés jogával. Bízunk
benne, hogy ez a találkozás több diák érdeklődését felkeltette, vagy épp megerősítette a
honvédség iránti elkötelezettségüket.
Ezúton köszönjük a látogatást, az őszinte, biztató szavakat!

Nagyné Békési Anikó

Bővebb információkról itt olvashattok: https://iranyasereg.hu/

 

 

 

Az egyéni jelentkezés menete a 2021/2022. tanévben zajló középfokú felvételi eljárás során

https://www.oktatas.hu/kozneveles/
kozepfoku_felveteli_eljaras/egyeni_jelentkezes_menete


https://kifir2.kir.hu/JellapKitolto/egyeni

Tisztelt Felvételizők!

Az 5 évfolyamos közszolgálati technikusi tanulmányterület esetében

a kód 0004!

Kérjük, hogy ezt, a KIFIR-ben szereplő kódot tüntessék fel a jelentkezési lapokon!

 

A 11.a és 11.c osztály tanulói osztályfőnökeikkel korcsolyázni voltak Berettyóújfaluban
január 7-én. A Morotva Liget ezúttal is kiváló szórakozási lehetőséget biztosított a csúszkálni
vágyó fiatalságnak. Szép élményekkel és némi izomlázzal tértünk haza.
Csiginé Nagy Krisztina és László János osztályfőnökök

 

 

 

 

 

 

 

Fenntartói adatok

Tankerületi Központ Igazgató: Majosi Pálma

 

Webcím:

http://kk.gov.hu/berettyoujfalu

Elérhetőségek:

4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.

Telefonszám:

+ 36-54-795-261

Email:

berettyoujfalu@kk.gov.hu

június 16