A tavalyi tanévekhez hasonlóan, az idén is megrendezésre került a Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégiumban a MedveMatek Go Vándorlós Matekverseny. Az időjárás nagyon kedvező volt, szép napsütéses délutánt tölthettünk a szabadban.
Tudtad, hogy 1999-ben Debrecenből indult a Medve sztori? Akkor keletkezett a M.E.D.V.E. mozaikszó, ami a "Matek", "Erdei", "Debreceni", "VEtélkedő" szavakból alakult ki. Azóta a Medve Matek már országos, de a név a régi.
2024. szeptember 17-én délután ismét papírral, tollal és telefonnal szaladgáló diákokat lehetett látni a Makkay János főtéren, amint matek feladatokon törik a fejüket.
A többi matematika versenytől eltérően a feladatokat itt nem papíron, a teremben ülve kell elkészíteni, hanem kint a szabadban, kihasználva a telefon és az internet lehetőségeit, és a napsütést, amit szerencsére a sok eső után újra élvezhettünk.
A bejelentkezés után a feladatokat a telefonon kapták meg a 3 fős csapatok, és a kész megoldásokat akkor tudták csak beküldeni, ha elmentek a megfelelő terepponthoz, amit a Gps helymeghatározó segítségével tudtak követni a térképen.
Az érdekes, logikai feladatok fejlesztették a gondolkodásmódot, illetve egyes feladatokban geometriai alakzatokat kellett rajzolni, ami elősegített a térlátás fejlesztését.
A tanulóink két kategóriában versenyeztek, Nagymedve a 9-10. osztályosoknak illetve Jegesmedve a 11-12. osztályosoknak. Továbbá 3 pedagógus az Ursa Major kategóriában, matematika tanároknak való feladványokkal küzdött meg.
Eredmények: 3 csapat arany fokozatot, 2 csapat pedig ezüst fokozatot ért el.
Bene Zoltán, Kamilla Sándor és Halász Hanna 12. osztályos tanulók Jegesmedve kategóriában a kelet-magyarországi régióban a 39. helyezést érték el.
Gombosné Kovács Kinga, Kiss Andrea és Sereg János tanárok az Ursa Major kategóriában 5. helyezést értek el.
Minden résztvevőnek gratulálunk!
Kiss Andrea
matematika szakos pedagógus
- Találatok: 10
Horváth Nikolett, derecskei lakos vagyok a 12. A osztályban végeztem az idén. 2020-ban léptem először az I.Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium intézményébe.
Akkor még nem igazán tudtam, hogy mit szeretnék a jövőmre nézve. Emelt angol humán csoportba kezdtem meg tanulmányaimat. Az iskolának és a velem együtt működő lelkes pedagógusaimnak köszönhetően, szép lassan értelmet kapott a jövőképem a rendvédelemi pályáról.
Nagyon sok rendvédelmi és honvédelmi versenyt biztosítottak tanáraink, amelyeken eredményesen szerepeltem, tanulmányi versenyeken is kimagasló eredményeket értem el. Több alkalommal az „Év diákja” címet illetve a vele járó kupát is megkaptam.
Én ettől az iskolától csak jót kaptam, pozitív élményekkel gazdagított és nagyon sok kedves emlékkel gondolok vissza a gimnáziumi éveimre. Tudásomat és eredményimet saját magamnak és lelkiismeretes tanáraimnak köszönhetem, akik végig támogattak és segítették az utam ,hogy megalapozták a jövőmet olyannyira, hogy kitűnő bizonyítvánnyal végeztem mind a négy évem alatt.
Emelt szinten érettségiztem történelemből, nagyon jó eredménnyel. Több tantárgyból is kimagasló eredményt értem el.
Felvételt nyertem Budapestre, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi karára, igazgatásrendészeti szakon. Ezen a pályán kívánom elképzelni a jövőm.
- Találatok: 14
- Találatok: 13
Fenntartói adatok
Tankerületi Központ Igazgató: Majosi Pálma
Webcím:
http://kk.gov.hu/berettyoujfalu
Elérhetőségek:
4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.
Telefonszám:
+ 36-54-795-261
Email: