Egyedülálló, és remélem hagyományteremtő megbeszélésre került sor a Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégiumban 2024. november 13-án. Meghívtuk a helyi Bocskai István Általános Iskola és tagintézményeinek 7-es és 8-os osztályfőnökeit, hogy az intézményünk beiskolázásáról, a 2025/26-os tanévben indított szakokról beszélgessünk. Nagy örömmel fogadtuk a derecskei, konyári és tépei kollégákat, valamint az intézmény vezetőségét: Katonáné Ferencz Éva igazgató asszonyt, valamint Kovácsné Katona Irma igazgatóhelyettest.
A kötetlen és jó hangulatú megbeszélésen röviden ismertettem azt a célt, amiért egybegyűltünk, hiszen nem titkolt célunk az, hogy a helyi középiskolába, minél többen jöjjenek a helyi iskolából és tagintézményeiből. Ehhez kértük az osztályfőnökök segítségét, hogy alapos tájékoztatással segítsék a szülőket és tanulóikat a pályaválasztásban, az iskola képzéseinek bemutatásával.
A megbeszélésen röviden bemutattam az iskola képzési rendszerét, az egyes tagozatokat. Kiemeltem, hogy a gimnáziumi képzésben egyedülálló, hogy a honvéd kadétok ösztöndíjat kapnak, csakúgy, mint az ötévfolyamos képzésben résztvevő rendészeti technikus hallgatók.
A kollégák érdeklődőek és kreatívak voltak, hiszen számos hasznos javaslattal és ötlettel segítették a jövendő beiskolázásunkat. Többek között felhívták a figyelmet a kortárscsoport szerepére a pályaválasztásban. Javaslat hangzott el, hogy kilencedikes derecskei tanulóink látogassanak el a volt iskolájukba, hiszen őket a mostani nyolcadikosok közvetlenül is ismerik, és be tudnak számolni az eddigi tapasztalataikról, így az Alma Mater programunkat átalakítjuk e hasznos tapasztalás alapján.
Javaslatok hangzottak el, a szakkör, felvételi előkészítő, fizikális szintmérőre felkészítő foglalkozásokkal kapcsolatban, melyek tartásával a tanulók ismerkedhetnének az iskola épületével, pedagógusaival.
Részünkről pedig megfogalmazódott, hogy az eddigi nagyon reményteljes együttműködést a továbbiakban még színesebb programokkal fogjuk segíteni: pl. honvédelmi akadályverseny, túlélési technikák oktatása, közös versenyek.
A hasznos javaslatok és a beszélgetés után a találkozó befejeződött.
Reményemet fejeztem ki, hogy jövőre is találkozhatunk az akkori végzős, valamint a 7-es osztályfőnökökkel.
Ezuton is köszönöm valamennyi kollégának a részvételt és annak reményében zárom soraimat, hogy minél több derecskei tanuló fog jelentkezni a helyi középiskolába.
Nagy József
főigazgató
- Találatok: 21
2024. november 14-én iskolánk két csapattal részt vett a Haza és Haladás Országos Történelmi Tanulmányi Versenyen a Pestszentlőrinc- Pestszentimrei Felnőttek Gimnáziuma szervezésében.
A verseny során egy 40 perces tesztet kellett kitölteniük a tanulóknak, amelyek a reformkor, a kiegyezés főbb kulturális, irodalmi, történelmi eseményeire fókuszáltak. A közel 20 középiskolai csapatból Kovács Szabolcs 13.c és Horváth Sándor Bálint 12.c 9., míg Veress Dóra és Wágner Boáz Richárd 12.a osztályos tanulók 7. helyezést értek el.
Gratulálunk a tanulóknak! Felkészítő tanárok: Nagy József, Csiginé Nagy Krisztina és Szilágyi Adrienn
Szilágyi Adrienn
kísérőtanár
- Találatok: 10
Fenntartói adatok
Tankerületi Központ Igazgató: Majosi Pálma
Webcím:
http://kk.gov.hu/berettyoujfalu
Elérhetőségek:
4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.
Telefonszám:
+ 36-54-795-261
Email: