Kollégiumi Honlap

Együttműködő partnereink

A Nemzeti Örökség Intézetének emlékezetpedagógiai partnerintézménye

Miskolci Rendvédelmi Technikum

z9

Idegen nyelvi hétre készült plakátok.

          

Ismét idegen nyelvi hét volt a gimiben november 28. és december 2. között. Török Emese tanárnő a program megálmodója, az idegen nyelvi munkaközösség vezetője, nagyon sok ötletet gyűjtött össze az angol és német nyelvet tanító tanárnők segítségével.

Már „csak” meg kellett valósítani a megtervezett eseményeket. A diákok széles palettáról válogathattak, indulhattak akár egyéniben vagy gyűjthettek pontot az osztályaiknak is.

Örömmel láttuk, hogy sok tanuló jelentkezett a miniérettségikre, melyeknek írásbeli és szóbeli része is volt. Szép számmal részt vettek a szép kiejtés vagy a versmondó versenyen, valamint karácsonyi dalokat is több diák énekelt.

Több olyan versenyszám is volt, melyeket határidőre lehetett leadni. Például plakátkészítés egy adott országról, internetes keresési verseny vagy fotók beküldése a karácsonyi öltözékekről.

A csütörtöki nap is jó hangulatban telt köszönhetően a süti vásárnak az iskola alulájában, ahol a sütemények mellett finom hot-dog-ot vagy meleg teát is vásárolhattunk.

A hét zárónapján, pénteken a TELC vizsgaközpont képviselője tájékoztatta az érdeklődő diákokat a TELC nyelvvizsga felépítéséről és követelményrendszeréről. A diákok több kérdést is feltettek az előadónak, így nem csupán tőlünk, tanároktól hallhatták, hogy egy sikeres nyelvvizsgáig hosszú, kitartó, munkával teli út vezet.

Az eredményhirdetés egy picit még várat magára, összegezzük az pontokat és hamarosan, a téli szünet előtti utolsó napon kihirdetjük az helyezetteket és megajándékozzuk a sikeres diákokat és osztályokat.

 

Nagy Mária

intézményvezető-helyettes

Az idegen nyelvi hétre készített plakátok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fenntartói adatok

Tankerületi Központ Igazgató: Majosi Pálma

 

Webcím:

http://kk.gov.hu/berettyoujfalu

Elérhetőségek:

4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.

Telefonszám:

+ 36-54-795-261

Email:

berettyoujfalu@kk.gov.hu

június 17