Kollégiumi Honlap

Együttműködő partnereink

A Nemzeti Örökség Intézetének emlékezetpedagógiai partnerintézménye

Miskolci Rendvédelmi Technikum

A 10. A osztály a Fantazma Művészeti Csoport kiállítását tekintette meg a Derecske Város Művelődési Központban 2023. november 16-án vizuális nevelés óra keretében. 

A diákok egy kisfilm megtekintése után feladatlap segítségével  fedezték fel a kiállított olajképeket, különleges akvarell munkákat, grafikus alkotásokat, vászonképeket és kerámiákat.

Köszönjük szépen az alkotóknak és a kiállítás szervezőinek a színvonalas munkát. Máskor is szívesen megyünk.

 

2023 november 15-én került megrendezésre a már hagyománnyá vált Verébavató ünnepség, mellyel iskolánk újoncait avattuk.

A délelőtt folyamán a 12. osztályosok köszöntötték vicces köszöntővel a verebeket, majd a két kilencedikes osztály produkcióit hallgatták meg a felsőbb évesek, illetve megnézhették a már elkészített osztályzászlókat is.

Köszöntő

 

 

9.a produkciója

videó

 

 

9.c produkciója

videó

Délután, az ünnepélyes rész lebonyolításához intézményünk tornaterme adott otthont.

A rendezvényt a „verebek” bevonulása nyitotta, majd Szilágyi Klaudia szavalata után Nagy József intézményvezető köszöntötte a kilencedik osztályos diákokat.

Először igazgató úr tűzte fel a Rákóczi-jelvényt az osztályfőnököknek, majd az ünnepelt alsóbb évesek a végzős diákoktól kapták meg a jelvényt, melyet remélünk, hogy eskütételüknek híven, méltón és büszkén viselnek majd.

A felavatott osztályok és osztályfőnökeik:

  • 9.A – Általános tantervű és honvédelmi-rendvédelmi orientációjú gimnáziumi osztály – Szécsi Anikó
  • 9.C – Rendészet és közszolgálat ágazat, rendészeti technikus osztály – Kiss Andrea

A tűzés után Luczi Alexandra, 9.a osztályos tanuló mondott verset, és az ünnepség zárásaként Wagner Boáz 11.a osztályos tanuló Aerosmith: Dream on számát zongorán adta elő.

képek

Kiss Andrea

9.c osztályfőnöke

Fenntartói adatok

Tankerületi Központ Igazgató: Majosi Pálma

 

Webcím:

http://kk.gov.hu/berettyoujfalu

Elérhetőségek:

4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.

Telefonszám:

+ 36-54-795-261

Email:

berettyoujfalu@kk.gov.hu

június 18