
- Találatok: 25
December 18-án tartottuk meg a végzősöknek szóló Pályaorientációs napot. Iskolánk továbbtanulási mutatóit és képzési rendszerünket figyelembe véve igyekeztünk erre a napra olyan szervezeteket megszólítani és invitálni, ahová nagyobb számban jelentkeznek diákjaink. Így a következő intézményektől hallgathattak tájékoztatót tanulóink:
- Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, Pályaválasztási Tanácsadása
- Büntetés-Végrehajtás Egészségügyi Központ
- Miskolci Rendészeti Technikum
- MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, 3. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda
- Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A pályaorientációs napon az első négy tanítási órában a végzős évfolyam tanulói érdekes előadásokat, bemutatókat hallgathattak az öt intézmény képviselőitől. A meghívottak, főként volt diákjaink saját tapasztalataikkal és élményeikkel színesítették az adott tanulmányi terület, vagy a képviselt intézet hivatalos bemutatóját. Az előadók nem csak a bejutás kritériumairól, követelményeiről számoltak be, de a munkába állás, karrierépítés lehetősége, a munkaerőpiac kínálta lehetőségek is szóba kerültek. A tájékoztatókat bemutatók illetve kisfilmek tették még érdekesebbé, valamint szóróanyagot is biztosítottak a tanulóknak a további informálódás érdekében.
A február 15. hamarosan elérkezik, úgy véljük, mindenki kapott egy kis gondolatébresztőt az érettségire és a felsőfokú oktatási intézményekbe való jelentkezés határidejéig.
- Találatok: 27
2023. december 13-án osztályunk rendhagyó kihelyezett történelemórán vett részt Berettyóújfaluban a felújított Zsinagóga épületében. Az előzetes egyeztetések után délelőtt 9 órára érkeztünk meg az épülethez, ahol a Bihari Múzeum munkatársa, Mezei Milán várt bennünket. Először egy rövid kisfilmet tekintettünk meg az épület felújításának menetéről, majd érdekes előadást tartott a berettyóújfalui és a magyar zsidóság 19-20. századi történetéről. Beszélt a zsidó hagyományokról, viseletről, vallásról. Körbevezetett bennünket a kiállítótérben és sok érdekességet mesélt a településhez kötődő személyekről. Az előadáson a Berettyóújfalui Tankerületi Központnak köszönhetően ingyenesen vehettünk részt. Sajnos, az eső aznap végig szakadt, így nagy nehézségek árán értünk el a berettyószentmártoni jégpályára. Itt a lelkesebb diákok még tettek néhány kört, de annyira fáztunk, hogy hamarosan indultunk haza. Így ez a nap többféle szempontból is emlékezetes marad számunkra.
Sápiné Katona Ildikó
12.A osztály osztályfőnöke
- Találatok: 17
Fenntartói adatok
Tankerületi Központ Igazgató: Majosi Pálma
Webcím:
http://kk.gov.hu/berettyoujfalu
Elérhetőségek:
4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.
Telefonszám:
+ 36-54-795-261
Email: