Kollégiumi Honlap

Együttműködő partnereink

A Nemzeti Örökség Intézetének emlékezetpedagógiai partnerintézménye

Miskolci Rendvédelmi Technikum

 

2023. május 05-én közismert ballagási dalokkal búcsúztatták a Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium végzős tanulóit. A virágdíszbe öltözött épületben fél tízkor kezdődött az utolsó osztályfőnöki óra, majd 10 órakor indult a menet élen az iskola és a nemzetiszínű zászlóval a kollégiumba.

A kollégiumból visszatérő tanulók 10 óra 30-kor indultak az iskolába körbe, énekszóval búcsúzva az épülettől és az alsóbb éves tanulóktól, majd az udvarra vonultak be az őket ünneplő rokonok, ismerősök és vendégek között.

Az ünnepség a Himnusz hangjaival kezdődött, majd Nagy Viktória 12.b osztályos tanuló Nagy Dávid Márk: Mit tud ma a diák? című versét mondta el.

Ezt követően díszvendégünk Dr. Simicskó István országgyűlési képviselő úr, a KDNP frakcióvezetője köszöntötte a végzős diákokat és szüleiket, az ünnepségen megjelenteket, beszédében hangsúlyozta, hogy:

„Globalizálódó világukban a lényeglátás és az elveink iránti elköteleződés a legfontosabb értékek közé tartoznak, éppen ezért fontos, hogy az itt tanuló diákok nem csak a jövőbeni hivatásukhoz szükséges tudást szerezhették meg, hanem olyan kompetenciákat is, melyeknek köszönhetően az élet nagy kihívásait is könnyebben le tudják majd küzdeni.

Gratulálok minden ballagó diáknak és sok sikert kívánok a jövő héten kezdődő érettségi vizsgákhoz!”

 

Ezek után az én ünnepi beszédem következett, melyben Arany János gondolatival hívtam fel a tanulók és a jelenlévők figyelmét arra, hogy az „Ember lenni mindég, minden körülményben” erkölcsi parancsa vezesse, irányítsa életüket a továbbiakban.

Ünnepségünket a jutalomkönyvek átadásával folytattuk. A középiskolai évek alatt kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók vehették át jutalmaikat.

A jutalmazottak sorában Papp Zsófia 12.C osztályos tanuló Majosi Pálma tankerületi igazgató asszonytól vette át a tankerületi igazgatói jutalmat.

A szülők elismerése következett, azokat a szülőket ismertük el, akik az osztályközösségben a szülők körében nyújtottak kiemelkedő teljesítményt.   

Kovács Szabolcs 11.c osztályos tanuló Szabó T. Anna Útravaló című versét mondta el.

A tizenegyedikes osztályok nevében Horváth Nikolett 11.a, Gyöngyösi Pálma 11.b és Gnandt Meláni 11.c osztályos tanulók búcsúztak el a ballagóktól.

Az iskolától, a tanároktól és a diáktársaktól a ballagók nevében Fegyverneki Ernő 12.a, Szántó Regina 12.b és Papp Zsófia Patrícia 12.c osztályos tanulók köszöntek el.

Zászlóátadáskor a 11-es tanulók átvették az iskola zászlaját a végzősöktől.

Ünnepségünk a Szózat hangjaival zárult.

Ezúton is szeretném megköszönni valamennyi vendégünknek, akik megtisztelték jelenlétükkel iskolánk 12-es tanulóinak ballagási ünnepségét, az érettségizőknek sok sikert kívánok.

 

Nagy József

igazgató

Százötven rendvédelmi és honvédelmi képzésben tanuló 9-10. évfolyamos diákunk vett részt iskolánk által szervezett második féléves lövészetén, melyet idén május 2-án rendeztünk meg Derecske lőterén. Meleg, igazi tavaszi napon volt lehetőségük a tanulóknak a kispuska használatának gyakorlásához, tiszta látási viszonyok között, rendben lezajlott a lőgyakorlat. A tanulókat a testnevelők és a felsőbb évfolyamos segítő diákok mellett Derecske ÁFÉSZ Városi Lövész és Tömegsport Klub szakemberei is oktatták, felügyelték és irányították.

A lövészet fontos eleme a rendvédelmi és honvédelmi nevelés-oktatásnak, melyet a Derecskei I. Rákóczi György Gimnáziumban igyekszünk elsajátíttatni a tanulókkal.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös szervezésében kerül lebonyolításra 2023. április 27-én Debrecenben a Kossuth téren a 2023. évi Rendőr- és Tűzoltónap, melyen iskolánk 9.C közszolgálati technikus osztálya is készt vett. Az eseményt a két védőszent, Szent György (április 24.) és Szent Flórián (május 4.) ünnepe közötti dátumon szervezték.

A rendezvény keretében bemutatásra kerül az Országos Mentőszolgálat munkája, a rendőri és katasztrófavédelmi hivatás sokszínűsége. A szervezetek célja a kollégák munkájának és az ehhez szükséges felszereléseknek a megismertetése.

A debreceni főtéren százak szálltak be a mentő- és rendőrautókba, illetve teljes nyugalomban, nézték a szirénázó tűzoltóautót, az autósüldözést, illetve azt, ahogyan egy rendőrkutya fegyverez le egy menekülő „bűnözőt”.

Az eseményt Pintér Antal Tamás tűzoltó ezredes és dr. Gyurosovics József rendőr dandártábornok köszöntője nyitotta.

A beszédek után rendőrkutyás bemutató kezdődött. A kutyák feszült figyelemmel várták gazdájuk következő utasítását a Nagytemplom előtt hasalva.

A fegyelmezett ebek ügyet sem vetettek az őket bámuló gyerekekre, járókelőkre, pedig koncentrációból kibillentő esemény bőven volt körülöttük. A német juhászkutya és belga juhászkutya tulajdonságait hordozó négylábúak nem emelték tekintetüket a Kossuth tér fölé emelkedő drónra, amelyet a készenléti rendőrség irányított, sem a ponyvagarázshoz hasonlító alagútra, amelyből dőlt a füst. Ez utóbbiban azt próbálhatták ki a legbátrabbak, hogyan lehet tájékozódni egy tűzesetnél egy lépcsőházi folyosón.

A nap egyik leglátványosabb attrakciója lett volna, hogy a Nagytemplom tetejéről, 28 méteres magasságból emeljenek le daruval egy „bajbajutottat”. Kevéssel a mentés kiírt időpontjától valódi esethez hívták a tűzoltóautót, így a jármű kifordult a templom elől, majd sietősen távozott. Szerencsére hamarosan visszatért a helyszínre, és a szimulált mentés szereplője is sikeresen földet ért.

Diákjaink nagy érdeklődéssel szemlélték a bemutatókat, a téren felállított standokon pedig sorban kipróbálták a meghívott szervezetek, szolgálatok járműveit, felszereléseit, vagy épp próbára tehették tudásukat. Élményekkel gazdagon, hivatástudatukat megerősítve tértek haza erről a színes napról.

Forrás: https://www.haon.hu/

Iskolánk minden évben részt vesz a Nemzetközi Kenguru Matematika Versenyen. A nemzetközi versenyt a Kangourou Sans Frontières, Párizsban székelő egyesület szervezi. A 82 országot magában foglaló nemzetközi szervezetben Magyarországot 1996 óta az Alapítvány képviseli és a feladata a magyarországi verseny lebonyolítása. Ezen a motivációs versenyen a világ több mint 6,5 millió tanulója vesz részt évente. Magyarországon közel 800 iskolából kb. 40000 az induló diákok száma. A létszám évről évre emelkedik. Az országos helyezettek lengyel, finn és német diákokkal közösen nemzetközi csereprogramokban is részt vehetnek.

Iskolánkból 14 tanuló jelentkezett az idei tanévben erre a versenyre. Legjobb eredményt Kavalecz Kristóf 11.b osztályos tanuló érte el, aki megyei 3., országos 190. lett 713 jelentkezőből. Szép eredményt értek el még a következő tanulók is: Végh Sándor 11.b, Horváth Nikolett 11.a, Horváth János 11.a, Kanyuk Fanni 9.c osztályos tanulók. Felkészítő tanáraik Kiss Andrea és Gombosné Kovács Kinga

Gratulálunk tanulóinknak! További sok sikert kívánunk!

 

Gombosné Kovács Kinga

matematikatanár

Fenntartói adatok

Tankerületi Központ Igazgató: Majosi Pálma

 

Webcím:

http://kk.gov.hu/berettyoujfalu

Elérhetőségek:

4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.

Telefonszám:

+ 36-54-795-261

Email:

berettyoujfalu@kk.gov.hu

június 17